Középiskolások zenei versenye lesz az egyetemen

2018. január 27-én, szombaton rendezi meg a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézete a Középiskolások V. zenei versenyét.
Az országos versenyre 5 kategóriában, 18 iskolából, 74 nevezést fogadott a versenybizottság. A jelentkezők 7 megyéből, valamint Budapestről  érkeznek a Nyíregyházi Egyetemre. Az esemény helyszíne a Nyíregyházi Egyetem "B" tanulmányi épületének tantermei lesznek. A nagyszabású rendezvény az NTP-TMV-17-0107 azonosító számú pályázat keretében valósul meg.

Az esemény megnyitójára 9:00 órától kerül sor a Nyíregyházi Egyetem B épületének Zenei Intézetében, a Bartók teremben (B -60-as terem, alagsor). Ezt követően 9:15 és 12:00 óra között az 1. korcsoport versenyei zajlanak majd (Klasszikus hangszerjáték, helye: Kodály Zoltán terem, színpad; Népi hangszer, helye: B épület, alagsor, Bartók terem; Népdaléneklés, helye: B 085-ös terem). Az 1-2. korcsoport Szolfézs-zeneelmélet, kamaraének versenyeire a B 035-ös teremben kerül sor. A délelőtti versenyek eredményhirdetésére a Bartók teremben kerül sor 12:00 és 12:30 között.

A délután folyamán kerül sor a 2. korosztály megmérettetéseire. 14:00-14:15 óra között a Bartók teremben rendezendő megnyitót követően 14:15-től 17:00 óráig versenyeznek majd a diákok. A Klasszikus hangszerjáték (Kodály terem színpada), a Népi hangszer (Bartók terem) és a Népdaléneklés (B 085-ös terem) forduló mellett az 1-2. korcsoport Zenetörtének és néprajz versenyszámait (B 035-ös terem) is délután rendezik, melyek eredményhirdetésére 17:00 órától kerül sor a Bartók teremben.

A rendezvény nyilvános!

A program hivatalos meghívóját itt tekinthetik meg az érdeklődők (letöltés)