Immár tizenhetedik alkalommal rendezték meg a Magyar Tudomány Ünnepét a Nyíregyházi Egyetemen. Dr. Kovács Zoltán, az egyetem általános rektorhelyettese a rendezvényen elmondta, az idei ünnep eltér a korábbiaktól, hiszen a koronavírus-járvány miatt szűkebb körben tartották meg, ugyanakkor ez az egyetem első olyan tudománynapi konferenciája, melyet élőben ...
szon.hu

shadow
A programot vezeti: Dr. Hörcsik Zsolt főiskolai docens Az előadások címei és sorrendje: Dr. János István A Tiszántúl demográfiai képe a 10-13. században Koleszár Gergő Limitáló tényezők a szubmerz és emerz hínárnövények versenyében Dr. Fekete István Hogyan változik szárazabb éghajlat hatására a közép-európai ...
www.youtube.com
shadow
shadow

KÖZÖS JÖVŐNK

Kárpát-medencei környezetvédelmi verseny Mezőörs!

A Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány és a Magyar Műhely Általános Művelődési Központ környezetvédelmi versenyt hirdet Kárpát-medencei fiatalok számára három korosztályban. A Közös Jövőnk Környezetvédelmi versenyt 2002-ben hoztuk létre azzal a szándékkal, hogy egy akkor még a közoktatásban kevésbé megjelent témát, a környezetvédelmet közelebb hozzuk a fiataokhoz. Kezdetben körzeti versenyként a környék iskoláit, diákjait igyekeztük megszólítani. Később már inkább megyei, majd 2014-től országos versenyként hirdettük meg a közben rangos eseményként emlegetett megmérettetést. A jelenlegi kiírásban a versenyt kiterjesztettük az egész Kárpát-medencére és három korosztályra, azaz ebben a tanévben már az általános iskolások mellet a középiskolások és a felsőfokú képzésen részt vevők jelentkezését is várjuk. Még egy fontos változás történt: ettől a tanévtől átálltunk a digitális versenyzésre, ezzel is mérsékelve környezetre gyakorolt káros hatást. A verseny kijelölt témaköreiben igyekszünk a klímaváltozás tématerületének minél szélesebb spektrumát felölni, több oldalról közelíteni, ezzel is innovatív, problémamegoldó gondolkodásra ösztönözni a versenyzőket. A verseny fordulói során igyekszünk a versenyzőket minél izgalmasabb és élményszerűbb módon bevonni a klímaváltozás erdejébe, hogy az ottani tapasztalatokkal felvértezve, képviselhessék megváltozott gondolataikat, véleményüket a kortársak felé. A verseny fővédnöke:

Dr. Áder János, Köztársasági Elnök

A verseny bemutatkozó videója megtekinthető az 

alábbi linken:

https://www.youtube.com/watch?v=O2IhJT5JTRg&feature=emb_title

A teljes meghívó szövege:

shadow

Intézetünk friss kutatási eredménye

Új kutatási eredmény!

Intézetünk legfrissebb tudományos eredménye inváziós hínárnövények szétterjedésének ökofiziológiai háttér-folyamatait tárja fel. A megjelent kutatási eredményt  a Wageningen University,  a Debreceni Egyetem és az Ökológiai Kutatóközpont együttműködésével hoztuk fedél alá.

Bővebb infó itt:  https://www.frontiersin.org/ar…/10.3389/fpls.2019.01747/full

 

 

 

 

 

 

 

shadow

Dr. Szabó Sándor előadása a könyvtárban

Szabó Sándor előadása a Könyvtári Teadélután rendezvénysorozat keretében!

Dr. habil. Szabó Sándor, a Jóga a mindennapi életben rendszer oktatója nyilvános előadást tartott a jógagyakorlatok anatómiai és élettani hat
ásairól. Az ismeretterjesztő előadás az utóbbi negyedévszázad legmodernebb kutatási eredményeit tekintette át a témával kapcsolatban.
 
 
shadow
shadow

Diáksiker!

Diáksiker!

1. Zavanyi Györgyi eredménye a 16. OFKD-n

1. Zavanyi Györgyi negyed éves biológia-kémia osztatlan tanár szakos hallgatónk a 16. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferencián (május 10-12) dolgozatával 2. díjat nyert a Környezetegészségügy és Környezeti Nevelés szekcióban. A dolgozata címe: Képesek –e a vízi makrofitonok a gadolinium-tartalmú kontrasztanyagok biofiltrációjára? A hallgató témavezetője Dr. habil Szabó Sándor a Környezettudományi Intézet oktatója.

2. Zavanyi Györgyi kutatási eredménye a legrangosabb víztudományi folyóiratban

Zavanyi Györgyi negyed éves biológia-kémia osztatlan tanár szakos hallgatónk és témavezetője Dr. habil Szabó Sándor által végzett kutatás eredményeikből olyan nemzetközi tudományos publikáció született, amely a víztudományi témában a világ legrangosabb folyóiratában a Water Research májusi számában látott napvilágot. (IF 6,94).

Water Research 135, 104-111

https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0043135417310813

A Kutatásban az NYE Környezettudományi Intézet az MTA ATOMKI  és a DE Orvos Diagnosztikai Tanszék munkatársai vettek részt. A kutatási eredmény feltárja az orvosdiagnosztikai képalkotó eljárásokban (MRI) használt kontrasztanyagok sorsát a természetben és azok vízi élőlényközösségekre gyakorolt hatásait. A hallgatónk az Új Nemzeti Kiválóság Program támogatását élvezte.

shadow
A Mindenki Akadémiája sorozat keretében tartott előadást az MTVA 5 csatornán 2017 június 1-én, Prof. Dr. Szép Tibor a "Geolokátorral a csökkenő számú fecskéink nyomában" címmel. Az előadás, melyben szó esik az intézetünkben folyó az NKFIH (OTKA) által támogatott alapkutatási projekt hátteréről, megtekinthető az alábbi helyen: https://www.youtube.com/watch?v=SBJm4qtsj_k
 
 
Prof. Dr. Szép Tibor intézetigazgató előadás közben
 
 
 
shadow

Diáksiker!

Diáksiker!

Intézetünk TDK-s hallgatói (Zavanyi Györgyi, Koleszár Gergő és Csizmár Aliz) eddigi kutatási eredményikről tudományos előadást tartottak az 59. Hidrobiológus Napokon az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limológiai Intézetében Tihanyban.

Csizmár A., Koleszár G., Nagy Z., Szabó S. 

DENZITÁSFÜGGŐ KÖLCSÖNHATÁSOK HÍNÁRNÖVÉNYEK KÖZÖTT
 
Zavanyi Gy., Braun M., Laczovics A., Berényi E., Szabó S.
VIZI MAKROFITONOK GADOLÍNIUM KONTRASZTANYAG MOBILIZÁCIÓJA

shadow