Korlátozások a kollégiumokban

A történet ott kezdődik, mikor pár hete feltorlódtak a panaszok az internet és sok oldal elérhetetlenségéről.

Intézkednünk kellett. Addig a pillanatig jóformán teljes szabadságot élvezhetett a kollégium. S így bizonyos személyek (megnevezni senkit nem fogunk) nagy mennyiségű le- és feltöltéssel járó tevékenységet folytattak. Nevezzük technológiától függetlenül fájlcserélésnek. Volt olyan személy akinek egy nap alatt 650 GB ( a nagy B nem véletlen) forgalma volt.

Az internetes alapszolgáltatások normális használatához az kellett, hogy szűkítsünk, és nem minden port érhető el, sőt igencsak szűk csoport. Ez azért kellett, hogy a fájlcserélők a véletlenszerűen kiválasztott magas portokat ne érjék el.

Így elérhetővé vált az hogy az alap internetes forgalom elfogadható, sőt néha attól is jobb sebességgel zajlik. Még fájlcserélőzni is lehet, szép lassan lecsorognak a kívánt dolgok (reményemet fejezném ki, hogy csakis legális tartalmak kerülnek letöltésre, pl. linux disztribúciók) de uploadot nem lehet generálni.

Mint már más fórumon is jeleztük, hogy az alapból engedélyezett portokon kívül már portokat is engedélyezünk, megfelelő indoklással igényleni kell csak. Azonban figyelembe kel venni ehhez, hogy a felsőoktatási hálózatot állami pénzből tartják, tartjuk fenn, s arra jogszabályok érvényesek:
- 95/1999. (VI. 23.) Korm. rendelet a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program működtetéséről http://www.niif.hu/files/95_1999_kormanyrendelet.pdf
- 20 /2004. (VI.21.) IHM rendelet http://www.niif.hu/aup

Ezeket figyelembe véve kérjük a portok igénylését. S szeretném hozzátenni, hogy a megfelelően jó igénylői szövegezés sem lesz elegendő, ha teljesen más funkciója lesz az igényelt portnak.

Kellemes internetezést, tanulást kíván az ISzK.

shadow