Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásra

Felsőoktatási hallgatók szakmai gyakorlati mobilitására
Megvalósítási időszak: folyamatos

Pályázati feltételek:

  • Pályázatot nyújthatnak be a Nyíregyházi Egyetem nappali vagy levelező tagozaton tanuló hallgatói, akik alapképzésben, osztatlan képzésben, mesterképzésben vagy felsőoktatási szakképzésben rendelkeznek hallgatói jogviszonnyal
  • A pályázó magyar állampolgár, vagy amennyiben nem, akkor oklevél szerzésére irányuló hallgatói jogviszonnyal rendelkezik az intézményben.
  • A szakmai mobilitás megvalósításának helyszíne nem lehet a hallgató lakóhelye és/vagy az állampolgársága szerinti ország.
  • Diplomaszerzés utáni szakmai gyakorlatra is van lehetőség
  • Egy képzési ciklusban maximum 12 hónap összesített mobilitási időtartamban lehet részt venni, akkor is, ha zero grant mobilitás. A korábban LLP-ben végzett mobilitási is hozzáadandó, akkor is, ha zero grant mobilitás!
  • A szakmai gyakorlat egy másik programországban található vállalkozásnál, szervezetnél eltöltött időszak. Célja, hogy segítséget nyújtson a közösségi munkaerőpiacon szükséges készségek elsajátításához és a fogadó ország gazdasági és társadalmi kultúrájának a megértéséhez. A fogadó intézmény/vállalkozás a munkaerőpiacon vagy az oktatás, képzés vagy az ifjúság területén aktív privát vagy közintézmény lehet, a Nemzeti Irodák és EU-szervek kivételével.
  • A programban részt vevő országok: Az Európai Unió tagállamai (Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxembourg, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia, Svédország). Nem EU tagállamok közül részt vesz: Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Izland, Liechtenstein, Norvégia, Törökország.
  • A pályázó a fogadó intézmény/partner/cég/vállalat által elvárt nyelvtudással rendelkezik, kivéve, ha olyan partnernél folytat szakmai gyakorlatot, ahol a tevékenység nyelve magyar. A hallgató nyelvi kompetenciáinak ellenőrzése nemzetközi OLS rendszerben történik online nyelvi felmérés útján sikeres pályázat esetén.
  • Egyéb, a fogadó intézmény/partner/cég/vállalat által megszabott feltételeknek megfelel.
  • A szakmai gyakorlat helyét a hallgató maga keresi meg és a kapcsolatot is neki kell fenntartania az intézménnyel/céggel/vállalattal stb. A szakmai gyakorlati tevékenységnek összhangban kell lenni a szak képzési programjával.
  • A hallgatóval képzési megállapodás jön létre (Learning Agreement for Traineeships), amelyet minden érintett félnek alá kell írnia.
  • A hallgató a pályázatát a megadott határidőig és módon benyújtotta, és azt az Erasmus+ Munkabizottság elfogadta, és ösztöndíj támogatást ítélt meg számára.

Az ösztöndíj időtartama:

A külföldön töltött időtartam minimum 2 hónap, de a teljes időtartamot az intézmény Erasmus+ Munkabizottsága határozza meg az elnyert intézményi támogatás mértékének függvényében.

A pályázatok elbírálása:

A pályázatokat a Nyíregyházi Egyetem Erasmus+ Munkabizottsága bírálja el,  az elbíráláshoz szükséges adatokat a pályázati űrlap tartalmazza. Kizáró ok a formai szempontoknak nem megfelelő pályázat (pl. csatolandó dokumentumok, adatok hiánya, beadási határidő elmulasztása).

A Munkabizottság pozitív döntése nem jelenti automatikusan az ösztöndíj odaítélését, ahhoz a megpályázott szervezet fogadó nyilatkozata is kell. A Nyíregyházi Egyetem Erasmus+ koordinátora a pályázót a döntésről írásban, postai úton értesíti.

A pályázat beadási határideje: folyamatos
A pályázat kizárólag online adható be.

A pályázat benyújtásával kapcsolatos bővebb felvilágosítás az Erasmus+ koordinátortól kérhető:
Dudás Éva
A épület 27-es iroda
42/599-495
dudas.eva@nye.hu

Nyíregyházi Egyetem / University of Nyíregyháza / Erasmus +

Minden jog fenntartva!
A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.
All rights reserved!
Co-funded by the European Union. The content of this publication does not neccessarily reflect the official opinion of the European Union.