Hallgatói pályázati lehetőségek az ERASMUS+ 🇪🇺🇭🇺🌍PROGRAM keretein belül a 2019/2020-as tanévre vonatkozóan

A Nyíregyházi Egyetem meghirdeti az Erasmus+ pályázati felhívását a Nyíregyházi Egyetem hallgatói számára nemzetközi oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatok megszerzésére ad lehetőséget.

Jelen pályázati felhívás során a 2019-2020-as tanév I. és II. félévére Erasmus+ tanulmányi mobilitásra – tanulmányi félévre, valamint a 2019-2020-as tanévben Erasmus+ szakmai gyakorlati lehet jelentkezni.

Frissen diplomát szerzett hallgatók is részt vehetnek Erasmus+ szakmai gyakorlaton a záróvizsgát követően! Ebben az esetben a pályázatot a végzésük évében, még aktív hallgatói jogviszony alatt kell benyújtani.

Az Erasmus+ programban való részvételhez nem előfeltétel a nyelvvizsga bizonyítvány, illetve nem jár tanulmányi félév veszteséggel! Az ösztöndíjat nyert hallgatóknak a Nemzetközi Kapcsolatok Csoport ingyenes angol nyelvi felkészítő tanfolyamot tart!

A Tempus Közalapítvány a 2019/20-as tanévben is szociális alapú kiegészítő támogatást kíván nyújtani a kiutazó hallgatók számára.

Az Erasmus+ szociális kiegészítő támogatás összege:
tanulmányi mobilitás esetén havi 200 EUR
szakmai gyakorlati mobilitás estén havi 100 EUR.

A fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg Erasmus+ hallgatók a 2019/20-as tanévben ismét pályázhatnak kiegészítő pénzügyi támogatásra.

Az igénybejelentő lapokat a hallgatónak kell benyújtania az intézmény részére.
Bővebb információ az Erasmus kiegészítő támogatásokról az alábbi linken található:

http://www.nye.hu/international/letoltheto-dokumentumok/

Az intézményi pályázati felhívás és az új online jelentkezési felület elérhető a következő oldalon:

http://www.nye.hu/international/jelentkezes/

A pályázatok beadási határideje:

Erasmus+ tanulmányi mobilitásra: folyamatos, előzetes konzultációt követően. („A” épület 27-es iroda)

Erasmus+ szakmai gyakorlati mobilitásra: folyamatos a beadás, a szakmai gyakorlat kezdete előtt minimum 2 hónappal fel kell tölteni a jelentkezési lapokat.

A pályázat kizárólag online nyújtható be!

A pályázatok benyújtásával kapcsolatos bővebb felvilágosítás, szakmai tanácsadás és konzultáció a Nemzetközi Kapcsolatok Csoportnál az „A” épület 27-es irodában kérhető.

Nyíregyházi Egyetem / University of Nyíregyháza / Erasmus +

Minden jog fenntartva!
A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.
All rights reserved!
Co-funded by the European Union. The content of this publication does not neccessarily reflect the official opinion of the European Union.