In memoriam dr. Miklovicz Árpád (1944. július 29. – 2017. július 16.)

Megrendülten hallottuk a hírt, hogy elhunyt dr. Miklovicz Árpád, a Nyíregyházi Egyetem jogelőd intézményének nyugalmazott docense. Tudtuk, hogy egy ideje betegeskedik, de nem gondoltuk, hogy ilyen közel van számára az elmúlás, számunkra pedig a búcsú ideje. Az oktatómunkát hivatásnak tekintő nagyszerű kollégát, egy igazi pedagógust, egy tiszteletre méltó vezetőt, egy remek embert veszítettünk el, aki több mint négy évtizeden át kötődött intézményünkhöz. Pótolhatatlan űrt hagyott maga után, ahogy Kosztolányi Dezső írja: „Ilyen az ember. Egyedüli példány. /Nem élt belőle több és most sem él, /s mint fán se nő egyforma két levél, / a nagy időn se lesz hozzá hasonló.”

Miklovicz Árpád a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerzett biológia-földrajz szakos általános iskolai tanári diplomát, majd Szegeden földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet. 1974-ben került vissza oktatóként az alma materbe, a nyíregyházi tanárképző főiskola Tanítóképző Intézetébe, ahol 2006-ig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Az oktatói munka mellett vezető beosztásokat is betöltött: 1974-től 1979-ig kollégiumigazgató volt, 1991-2001 között a Tanítóképző Intézet munkáját irányította intézetigazgatóként, 2001-2006 között a Rektori Hivatalt vezette, és a Bölcsészettudományi és Művészeti Kar titkára volt. Vezetői tevékenysége idején több jelentős esemény történt a Tanítóképző Intézet életében: a négyéves tanítóképzés bevezetése, a beregszászi speciális képzés elindítása. Miklovicz Árpád áldozatkész munkájának, szakmai precízségének és megfontoltságának köszönhetően intézetünk zökkenőmentesen birkózott meg a feladatokkal. Az oktatói és vezetői munka mellett szakmai közéleti és tudományos munkája is figyelemre méltó volt. 1984-ben szerzett egyetemi doktori fokozatot. Kutatásai és publikációi a természetismeret tantárgy-pedagógia területéhez kötődtek, a Nemzeti Tankönyvkiadó megbízásából tankönyveket és munkafüzeteket írt az 1-4. osztály számára. Aktív tagja volt a Módszertani Közlemények című folyóirat szerkesztőbizottságának. Mindemellett szakmailag korrekt kapcsolatot alakított ki intézeti munkatársaival, olyan emberséges, demokratikus, kockázatmentes légkört teremtett, amelyben kollégái szívesen és aktívan dolgoztak. Munkáját a főiskola vezetése több intézményi kitüntetéssel ismerte el, 2007-ben pedig állami kitüntetést, Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet adományoztak neki. Miklovicz Árpád nyugdíjba vonulása után sem szakadt el a Tanítóképző Intézettől. Amíg egészségi állapota engedte, záróvizsgákon elnöki feladatokat látott el, visszajárt az alapítványi estjeinkre, nyugdíjas találkozókra, és büszkén, boldogan mutatta unokái fényképét.

Kedves Árpád! Hiszem és tudom, hogy nem meghaltál, hanem csak elmentél. Átléptél egy másik dimenzióba, s a szokásos szelíd mosolyoddal, derűsen figyelsz továbbra is bennünket. Egykori tanítványaid, kollégáid és pályatársaid nevében ígérem, hogy nevedet és emlékedet kegyelettel őrizzük. Keresem a szavakat, hogy személy szerint is búcsút vegyek Tőled, de sehogyan sem találok megfelelőt. Márai Sándort idézem: „Most pontot teszek, s mint aki vesztett csatából marad meg hírmondónak, s elfújta mondókáját: emlékezni és hallgatni akarok.”

Isten Veled, Árpád!

Jenei Teréz, a Tanítóképző Intézet igazgatója