Nyílt napot tartott az egyetemen a honvéd kollégium

Nyílt napot tartott 2021. június 2-án az egyetem előadótermében az idén megalakuló nyíregyházi Honvéd Kollégium. Halkóné dr. Rudolf Éva az egyetem kancellárja köszöntötte a jelenlévőket majd az intézmény kollégiumában kialakítandó létesítményről, illetve az induló Honvéd Kollégiumról adtak tájékoztatást az előadók.

A Honvéd kadét program legmagasabb, hármas szintjének hallgatójelöltjeit toborozták. Olyan, szeptembertől a megyeszékhely középiskoláiban tanuló fiatalok jelentkezését várják, akik vállalják, hogy a tanulmányaik mellett a délutánjaikat, estéiket, éjszakáikat a honvéd kollégiumban töltik, és egyfajta honvédelmi, hazafias nevelésben vesznek részt – mondta el előadásában dr. Boldizsár Gábor ezredes, a Honvédelmi Minisztérium oktatási, tudományszervező és kulturális főosztályának vezetője.
"A Nyíregyházi Egyetemen kialakított campuson huszonegyedik századi, modern környezetben nevelkedhetnek a diákok, akik bár a város különböző középiskoláiban tanulnak és a honvéd kollégiumban laknak, szervesen bekapcsolódnak a megyeszékhely kulturális és társadalmi életébe. A fiatalok négy év alatt komoly tapasztalatokra tehetnek szert, hiszen együtt élnek a hadsereggel, látják a működését, tagjai a közösségnek, részt vesznek a programokon." - említette tájékoztatójában Berkecz Gábor, a Honvédelmi Minisztérium köznevelési osztályvezetője.

Végül Horváth András alezredes a jelentkezés feltételeiről, a kialakítandó napi rutinról a kollégiumhoz kapcsolódó terveikről beszélt.
Bővebb információ:  E-mail: nyiregyhazahonvedkollegium@gmail.com, telefon: Horváth András alezredes 06-30/239-7338
A jelentkezési lap letölthető: www.kratochvil.hu/kezdolap oldalon.

Forrás: www.nye.hu / www.szon.hu