A gyógypedagógiai alapképzés jövőjéről tárgyaltak

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának vezetőit és munkatársait fogadták a Nyíregyházi Egyetem vezetői és oktatói 2017. május 4-én. Az egyeztető tárgyalás a gyógypedagógia alapképzési szak nyíregyházi telephelyen történő szeptemberi indításának előkészítéséről folyt.

A meghirdetett levelezős képzés, melyre sokszoros túljelentkezés érkezett, két szakirányon (logopédia, illetve a tanulásban akadályoztatottak pedagógiája szakirányokon) fog indulni. A szakmai munka három területen folyt. Az oktatásszervezés általános kérdéseiről az oktatási rektor- és dékánhelyettesek, valamint a tanulmányi hivatalok vezetői egyeztettek; a szakmai kérdéseket a szaktanszékek vezetői és munkatársai tárgyalták meg; míg a harmadik munkacsoport a jogi és gazdasági feladatokat tekintette át.

 

A résztvevő szakemberek elmondták, a tárgyalás konstruktív légkörben zajlott, mindkét fél elkötelezettségét fejezte ki a képzés magas színvonalának biztosítása érdekében. A jövőben hasonlóan, közös egyeztetések és munka keretében folyik majd a gyógypedagógia alapképzési szakhoz kapcsolódó oktatási, szervezési munka egyeztetése.