15. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás

2700 négyzetméteren több mint 120 kiállító, csaknem az összes hazai felsőoktatási intézmény – ez és még ennél is több várja a felvételizőket az idei Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. 

A tizenötödik alkalommal megrendezett eseményen számos hazai és külföldi egyetem, nyelviskola és szakképző intézmény képviselőivel találkozhatnak a továbbtanulás előtt álló diákok.

 

Az Educatio Kiállítás neve ismerősen cseng sokak fülében, népszerűsége töretlen: évről évre tízezrek látogatnak el a felsőoktatási seregszemlére. A rendezvény egyszerre szól diákoknak, szülőknek és tanároknak; a programok között mindenki megtalálhatja a számára hasznosat. A továbbtanulást fontolgató fiataloknak remek lehetőség, hiszen személyesen találkozhatnak szinte az összes egyetem és főiskola képviselőivel, valamint jelenlegi hallgatóival, akiktől első kézből szerezhetnek információt az egyetemi, főiskolai életről, a képzés kínálta lehetőségekről, a kollégiumi elhelyezésről vagy akár az intézmény nyújtotta szabadidős tevékenységekről.

A Felvi.hu standjánál pedig a felvételi eljárás szabályairól tájékozódhatnak az érdeklődők, illetve tippeket kaphatnak a jelentkezéshez. A felvételi döntésükben még hezitáló tanulók pályaválasztási tanácsadó segítségét kérhetik. A négyszemközti beszélgetésen önismereti tesztek segítségével kerülhetnek közelebb a nagy döntéshez, hogy milyen irányba induljanak tovább, mely területen lehetnek a legsikeresebbek.

A kiállítás mindhárom napján számos előadás közül lehet majd választani, így például szó lesz a felvételi tudnivalókról, a pontszámításról, az európai tanulási és ösztöndíj-lehetőségekről vagy a frissdiplomások munkaerő-piaci helyzetéről – csak, hogy néhányat említsünk. A kilátogató pedagógusok és az iskolák képviselői – amellett, hogy összegyűjthetik a diákjaik számára fontos felvételi információkat – az előadások során megismerkedhetnek a legújabb pályázati lehetőségekkel.

Hol? SYMA Rendezvény és Konfresszusi Központ (1146 Budapest, Dózsa György út 1.)

Mikor? 2015. január 22-24., 10-17 óra között.

A belépés ingyenes!

További információk, a kiállítók listája, valamint az előadások részletes programja a kiallitas.educatio.hu honlapon található.

shadow