slideshow 1

Erasmus+ Mobility Café & Erasmus+ Welcome Party

A Nyíregyházi Egyetem Hallgatói Szolgáltató Központ Nemzetközi Kapcsolatok Csoportja 2020. február 25-én kedden ismét megszervezte a Mobility Café rendezvényét, amelynek általános célja a Nyíregyházi Egyetem hallgatóinak ösztönzése a nemzetközi mobilitási tevékenységekben való részvételre. A hallgatói előadás során Loós Diána biológiatanár (egészségtan) - testnevelő tanár szakos hallgató élménybeszámolóját hallgatták meg az érdeklődők a  Polytechnic Institute of Bragança (Portugália) egyetemen eltöltött tanulmányi félévről. Az előadás után Szakos Enikő hallgató, az Erasmus Student Network nyíregyházi vezetője mutatta be az egyetemen működő hallgatói mentorprogramot.

A rendezvény során bemutatkoztak az ebben a félévben itt tanuló Erasmus és Stipendium Hungaricum programok külföldi cserediákjai is, akik Romániából, Lengyelországból, Portugáliából és Angolából jöttek a Nyíregyházi Egyetemre tanulni.

A Mobility Café után 15 órától első ízben megrendezésre került az Erasmus Student Welcome Party is, melyen jó hangulatban folyatták a Nyíregyházi Egyetem hallgatói és cserediákjai az ismerkedést.

A Nyíregyházi Egyetem hallgatói kérdéseikkel személyesen is kereshetik a Nemzetközi Kapcsolatok Csoport munkatársait az egyetem Hallgatói Szolgáltató Központjában („A” épület 27-es iroda). Előre egyeztetett időpontban széleskörű tájékoztatással szolgálnak az érdeklődőknek az elérhető mobilitási programokról.

Az Erasmus+ és Campus Mundi programokról és további információk a Nyíregyházi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Csoport honlapján és Facebook oldalán érhetők el:

http://www.nye.hu/international/

 

   

 

 


 

2016, Nyiregyhaza