Eötvösös tornászsikerek a diákolimpia országos elődöntőjében

Alig több mint egy hónapja, január 25.-én (péntek) adott otthont a Nyíregyházi Egyetem Eötvös Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium az I-IV. korcsoportos torna diákolimpia megyei döntőjének, ahol sok szép eredményt értek el az iskola ifjú tornász tehetségei. Az akkor, ott sikeresen szerepelt csapatok és versenyzők az országos elődöntőbe jutottak, amely sportrendezvényt, a torna diákolimpia országos elődöntőjét február 23.-án (szombat) Budapesten, a Gloriett Sportiskolai Általános Iskolában rendezték meg.

A torna diákolimpia országos elődöntőjében két korcsoportban, két csapat is képviselhette az Eötvös Gyakorlóiskola színeit nagy-nagy sikereket elérve. A II. korcsoportban a fiúk a dobogó második fokára állhattak fel, s alig, mindössze 0.65 ponttal maradtak csak el az első helyen végzett csapattól. A III-IV. korcsoportos csapat tagjai viszont már bajnoki címet szerezve a dobogó legmagasabb fokára állhattak fel. Óriási sikert ért el ebben a korcsoportban az Eötvösös Molnár Levente is, aki egyéni összetettben lett bajnok. A versenyzők áprilisban az országos döntőben folytathatják, addig is komolyan készülve, heti öt edzést végeznek el.

Az Eötvös Gyakorlóiskolában nagy hagyományokkal rendelkező tornasport képviselő ezekkel az eredményekkel tovább öregbítették saját és iskolájuk hírnevét, örömet szerezve edzőjüknek, Nagy Józsefnek és a gyermekeiket a versenyre elkísérő szüleiknek egyaránt.

Nagy József - Dr. Komáromi István

(Fotók: saját felvételek)

 

A képen Vásárhelyi Sándor / Jókai / egyéni versenyző, aki az Eötvösben sportol és a II. korcsoport ezüst érmet szerzett csapat tagjai Gurály Zalán, Yaacov Yarden, Váczi Levente, Yaacov Tomer, Szűcs Áron, Bora Máté és Nagy József edző

 

A III–IV. korcsoport bajnok csapat tagjai - jobbról balra - Molnár Levente, Magyar Zsombor, Polyák Dominik, Gurály Tamás, Rontó Milán és Nagy József edző.

 

Az egyéni bajnok Molnár Levente