Együttműködés a Spartacus Futball Clubbal

Együttműködési megállapodást írt alá 2019. október 9-én a Nyíregyházi Egyetem és a Spartacus Futball Club vezetése. A két szervezet közös célja, hogy együttműködjenek a sportedző képzésben és sport-szakmai kérdésekben segítsék egymás munkáját.

Az aláíráson jelen voltak Vassné dr. habil. Figula Erika PhD, rektor (Nyíregyházi Egyetem), Dr. Vajda Ildikó PhD, intézetigazgató (NyE Testnevelés és Sporttudományi Intézet), Kozák Attila, ügyvezető (Nyíregyháza Spartacus FC) és Németh Károly, akadémiai vezető (Nyíregyháza Spartacus - Bozsik Akadémia).

"A sport és rekreáció szakos, valamint edzőszakos hallgatóinknak gyakorlati helyet biztosít a Spartacus. Közösen vehetünk részt a beiskolázási programunkban, és az utánpótlás nevelésben is igyekszünk segíteni. Úszásban és labdarúgásban már képzünk edzőket, ezt a jövőben kosárlabdával is szeretnénk bővíteni, és újdonság lesz, hogy angol nyelven is zajlik majd oktatás" – mondta Vassné dr. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora.

A megállapodás értelmében a fiatalok számára egy életpályamodellt tud biztosítani a labdarúgó klub.

"Egyedülálló ez a klub életében, és ez is egy pillére annak a klubépítésnek melyet elkezdtünk. Ez egy hosszú távú befektetés. A hozzánk gyakorlatra érkezők profi labdarúgók, vagy edzők lehetnek. Az is fontos, hogy az Egyetem Atlétikai Csarnoka például lehetőséget nyújt számunkra, hogy felméréseket tarthassunk, időjárástól függetlenül. Az Örökösföldi Edzőközpont tervezésénél arra is figyeltünk, hogy hozzánk hallgatók érkeznek, és itt jó körülmények között végezhetik majd munkájukat" – mondta Kozák Attila, a Nyíregyháza Spartacus ügyvezetője.

www.nye.hu/ www.nyiregyhaza.hu