Az új diplomásokat ünnepeltük

2017. február 4-én, szombaton délelőtt rendezte meg a Nyíregyházi Egyetem az Oklevélátadó Ünnepi Szenátusi ülését. Az eseményen a hagyományoknak megfelelően ünnepi beszédet mondott Dr. Kiss Ferenc, az egyetem általános rektorhelyettese, aki megköszönte a friss diplomásoknak, hogy ezt az intézményt választották, illetve a tudomány és a tudás erejéről beszélt, mellyel kapcsolatban elmondta, biztos abban, hogy az itt végzett diplomások megállják majd a helyüket a világban, a munkaerőpiacon.

Az alsóbb évesek nevében Nagy Arabella tanító szakos hallgató mondott biztató szavakat, majd Szoboszlai Regina végzős tanító szakos hallgató köszönt el a diplomások nevében, aki az elmúlt évek emlékeit, a vizsgák, a közös programok emlékezetes pillanatait idézte fel, minden végzős társának sikereket kívánt a munka világában.

Az eseményen ünnepélyes keretek között adta át Dr. Kiss Ferenc, általános rektorhelyettes Dr. Szepessy Bélának, a Vizuális Kultúra Intézet igazgatójának azt az okiratot, melyben Dr. Orbán Viktor, miniszterelnök főiskolai tanárrá nevezte ki az intézmény oktatóját.

 

A Nyíregyházi Egyetemen az elmúlt hónapban 245 hallgató tett záróvizsgát. Az ünnepségen 133-n vették majd át oklevelüket, közülük 79-en alapképzési szakon, 40-en tanári mesterképzési szakon, 14-en szakirányú továbbképzésen végeztek.