Brazil delegáció az egyetemen

2018. július 5-én (csütörtökön) a Nyíregyházi Egyetem vezetése fogadta a 45 brazil tagállami és önkormányzati egyetemet (illetve 700 ezer diákot) tömörítő ABRUEM (Brazilian Association of Rectors of State and Municipal Universities) szervezet harminc fős küldöttségét, amely szervezet tavalyi közgyűlésén úgy határozott, hogy 2018-ban Magyarországot választja szakmai útja célországaként, melynek keretében ellátogatnak a Nyíregyházi Egyetemre is.

 

A delegációt (tagjai: 21 fő brazil rektor, illetve a delegáció vezetői: Aldo Nelson Bona, President, ABRUEM; Adélia Maria Carvalho de Melo Pinheiro, Vice-President, ABRUEM; Carlos Roberto Ferreira, Executive Secretary, ABRUEM, valamint a Magyar Rektori Konferencia képviselői) a Nyíregyházi Egyetem vezetése fogadta. Vassné dr. Figula Erika rektor köszöntőjét követően a Zenei Intézet oktatóinak és hallgatóinak népzenei műsorát hallgathatták meg a vendégek, ezt követően a Nyíregyházi Egyetem képzéseivel, kutatási programjaival, nemzetközi kapcsolataival ismerkedhettek meg dr. Tarján Péter nemzetközi referens előadásából. A hivatalos program második részében az egyetemi campust tekintették meg, illetve közös konzultáció és egyeztetés következett.

 

 

 

 

Az eseményen részt vett Nyíregyháza Megyei Jogú Város képviseletében Dr. Szemán Sándor, címzetes főjegyző, valamint a Szabolcs-Szatmár-Megyei Közgyűlés képviseletében Dr. Székely Tibor aljegyző is.