A versenyképesség jegyében a Nyíregyházi Fõiskolán

Félidejéhez érkezett a Versenyképes mezõgazdaság gyakorlatának beépítése a Nyíregyházi Fõiskola agrármérnökképzésébe a régió agráriumának igényei alapján címû pályázati program. Az eredményekrõl Szabó István projektkoordinátor, a fõiskola pályázati irodájának vezetõje tájékoztatta lapunkat. Az intézmény 47 millió forintot nyert a megvalósításra, a kivitelezésben több megyei agrárcég is részt vesz.

Szabó István elmondta: a program megvalósítására negyvenhétmillió forintos támogatást kaptak. A Regionális Fejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett és dr. Vágvölgyi Sándor szakmai irányításával zajlik. A projekt legfontosabb célja a gyakorlatorientált és a helyi szükségletekhez igazodó oktatás.

- Az oktatott tananyag szorosan illeszkedik az agrármérnök képzéshez, és kapcsolatot teremt az agrártermelés napi gyakorlatával. Örömmel mondhatom, hogy az elmúlt idõszakban szoros kapcsolatot sikerült kialakítani a térségünk mezõgazdasági üzemeivel, vállalataival és intézményeivel.

Sikeres vizsgát tettek

- Az elsõ félévben százhúsz hallgató tett sikeres vizsgát. Nyolc képzést hirdettünk meg: a versenyképes növénytermesztés I., II., a versenyképes kertészet I., II., a versenyképes állattenyésztés I., II., a versenyképes mezõgazdasági termékek termékpályái, a versenyképes mezõgazdaság termelés ökonómiáját. Képzésünk tehát nyolc csoporttal indult és a negyven elméleti óra mellett nagy hangsúlyt fektettünk a gyakorlati képzésre. Januárban és szeptemberben újabb képzéseket hirdetünk, s novemberben egy konferenciát is szeretnénk rendezni Versenyképes mezõgazdaság címmel.

- Bíró Zsolt -