slideshow 1

Sajtóközlemény

2017. november 21-én, a délelőtti órákban a Nyíregyházi Egyetem uszodáját kiszolgáló vegyszertárolóban vegyszerátfejtés történt. A folyamat során a beszállító cég helyszínen tartózkodó, átfejtést végző alkalmazottja észlelte, hogy két egymással reakcióba lépő, az uszoda vízkezeléséhez használt vegyszert öntött össze tévedésből, ami következtében vélhetően klórgázképződés indult. A hibát észlelve vízzel hígította azt.

Látva a történéseket és észlelve a hibát értesítették a katasztrófavédelmet, akik kiérkezése előtt az egyetem munkatársai haladéktalanul elkezdték az uszodában tartózkodók kimenekítését, akik közül többen köhögtek, erős, szúrós szagot éreztek, fulladásra panaszkodtak.

A szakhatóságok a Nyíregyházi Egyetemmel együttműködve megkezdték az eset kivizsgálását.
Információink szerint hat könnyebb sérültet láttak el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházban, közülük négy főt már hazaengedtek.

(Nyíregyházi Egyetem, 2017. november 21. 14:30)

Ezüst diploma Szepessy Bélának

A Hatvani Galéria által szervezett „Arcok és Sorsok” elnevezésű, XXI. Országos Portré Biennálé Ezüst diplomáját kapta Hatvan város alpolgármesterétől Szepessy Béla, grafikusművész, a Nyíregyházi Egyetem intézetigazgatója. Az alkotó a Keresztek hegye című alkotásáért kapta meg az elismerő díjat.

Szenátusi ülés november 21-én

2017. november 21-én 14.00 órától az A épület 113-as számú rektori tanácsteremben szenátusi ülés lesz.
 
Napirendi pontok:
 
  1.     Tájékoztató két szenátusi ülés között történt eseményekről
  2.     Előterjesztés a Nyíregyházi Egyetem 2017/2018. tanévre szóló minőségfejlesztési tervének elfogadására
  3.     Előterjesztés a Zenekultúra alapképzési szak kórusénekes specializáció indítási kérelmének elfogadására
  4.     Előterjesztés a Nyíregyházi Egyetem 2018. évi belső ellenőrzési tervének tudomásulvételére

40 év az innováció jegyében - "robotkonferenciát" szerveztek

40 év az innováció jegyében címmel tartottak tudományos konferenciát a Nyíregyházi Egyetemen november 14-én. A délelőtt folyamán a Nyíregyházi Egyetem, a NJSzT, a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. INPUT PROGRAMja és a MTESZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesület közös szervezésében előadások hangzottak el, ahol Simon Béláné dr., a NJSZT megyei szervezetének elnöke, Prof. dr. Kerekes Benedek, a Nyíregyházi Egyetem Tudományos Tanácsának elnöke és Szabó István, a megyei közgyűlés alelnöke mondott köszöntőt.
 

Tizenhárom ösztöndíjas hallgatót köszöntött a rektor

Tizenhárom új ösztöndíjas hallgatónak gratulált 2017. november 16-án, csütörtökön a Nyíregyházi Egyetem dísztermében Vassné dr. Figula Erika rektor.
 

50 éves idén az egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézete

Ebben a tanévben ünnepli, jubileumi 50. tanévét a Nyíregyházi Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézete. Az évforduló alkalmat teremt az emlékezésre, az elmúlt évtizedek sikereinek felelevenítésére is. A Testnevelés és Sporttudományi Intézet november 14-én ünnepi, tudomány napi emlékülést tartott, illetve megnyitották az egység munkáját, oktatói és hallgatói sikereit bemutató tárlatot is, mely az intézmény kerengőjében megtekinthető.
 
 

Erasmus Mobility Café a Nyíregyházi Egyetemen

A Nyíregyházi Egyetem Hallgatói Szolgáltató Központ Nemzetközi Kapcsolatok Csoport munkatársai az Erasmus+ program ösztöndíj lehetőségeiről szóló tájékoztató előadásokat szerveznek a hallgatók számára a közelgő pályázati beadási határidőkre való tekintettel 2017. november 21-én (kedden) 14:00 órától, az egyetem B épületében, a Központi Könyvtár rendezvénytermében.
 

Átadták a megyei Príma Díjakat

 A hagyományoknak megfelelően a Megyeházán adták át november 11-én a megyei Príma Díjakat. A Magyar Építészet és Építőművészet kategóriában Nagylucskay László, Magyar Sajtó kategóriában Kéry Péter, Magyar Zeneművészet kategóriában Boronkay Ferencné vehette át az elismerést, a Nyíregyházi Önkormányzat különdíjasa Magyar Tudomány kategóriában dr. Istvánovits Eszter lett.
 
 
 

Sikeres volt a Nyíregyházi Egyetemen rendezett Neveléstudományi Konferencia

Sikeresen zárult a XVII. Országos Neveléstudományi Konferencia. A rendezvény három napja alatt 502 szakmai anyagot mutattak be a résztvevők. Egy időben 13 helyszínen folytak a programok. 2 angol nyelvű plenáris előadás hangzott el, továbbá 40 szekcióban 203 tematikus előadást, 61 szimpóziumban 256 szimpózium előadást és 32 poszterbemutatót hallgathattak, nézhettek meg a résztvevők.

Prof. Csépe Valéria előadásával nyílt a Tudomány Ünnepe az egyetemen

„Emberközpontú tudomány”, ezzel az alcímmel rendezték meg a Magyar Tudomány Ünnepének és a következő napok programjainak megnyitóját a Nyíregyházi Egyetem „C” tanulmányi épületének előadójában, amely zsúfolásig megtelt november 9-én délután, ahol Prof. dr. Csépe Valéra, a Magyar Tudományos Akadémia TTK Agyi Képalkotó Központjának kutatóprofesszora, az MTA Közoktatási Elnöki Bizottságának elnöke tartott plenáris előadást.
 
 
 

 


 

2016, Nyiregyhaza