Így tanítom a kémiát

2021. november 9-én került sor a Környezettudományi Intézet "Így tanítom a kémiát" című rendezvényére, amelyen közel harmincan vettek részt és 11 előadás hangzott el.

Az érdekes előadások nagy részét általános és középiskolában tanító kémiatanárok mutatták be jó gyakorlataikról, a tehetséggondozásról, az internet alkalmazásáról, versenyeken való részvételről és egy mesterpadagógusi cím megszerzésének folyamatát is megismerhették a résztvevők. Az egyetemi oktatók előadásai aktuális témához, a COVID-hoz kapcsolódtak és bemutatásra került a vírus diagnosztikájára alkalmazott PCR technika is, de hangzott el előadás a gyertya lángjának rejtélyeiről is. Nagy sikere volt egy kémia szakos hallgatónak is, aki az iskolai élményeiről számolt be. A rendezvényen a Kémia tanszék két korábbi vezetője is részt vett, Hargitainé dr Tóth Ágnes és Prof. Dr. Balogh József nagy örömmel találkoztak volt tanítványaikkal és kollégáikkal. Az előadások után egy jó hangulatú beszélgetésre is sor került.

További fotók az eseményről a Környezettudományi Intézet aloldalán találhatók.